Sokáig nem tudtunk mit kezdeni Anna apró, furcsa mozdulataival

Éva két csodálatos gyermek édesanyja, azonban korábban ő is nehéznek találta az anyaságot, amikor Anna lányáról kiderült, kényszeres kézmozgás és tikkelés formájában jelentkezik nála a beilleszkedés okozta feszültség. A probléma kezelésében nagy segítséget nyújtott Faragó Ágnes, klinikai szakpszichológus kiscsoportos foglalkozása.

Milyen problémák merültek fel a gyermekénél, és mikor jelentkeztek ezek a zavarok?

Az óvodai és iskolai beilleszkedés az első gyermekemnél könnyű volt, szinte megdöbbentően könnyű. Ezért is lepődtünk és ijedtünk meg, amikor Annánál ez a folyamat nehéz volt. A folyamatos pislogás és tikkelés még az óvodában kezdődött, de az iskolában vált igazán komollyá.

Milyen hatással volt ez az Ön és családja életére?

Amikor már egyre komolyodtak a tünetek, a pedagógusok is jelezték, hogy már nem csak pislog, hanem a kezét is elkezdte tekergetni. Az akaratlanos mozgások már zavaróak voltak mindenki számára, és az osztályba való beilleszkedést is megnehezítette. Ami valójában zavaró volt számunkra, az volt, hogy Annát csoporttársai egy idő után már csúfolták és piszkálták, amit természetesen az otthoni viselkedésén is észrevettünk.

Hogyan, milyen módszerekkel próbált megbirkózni eleinte a gondokkal?

Eleinte próbáltuk átbeszélni, kérdezgetni, hogy van-e valami, ami miatt fél az óvodában, de nem sikerült kideríteni az okot. Emellett az óvónőkkel is beszéltünk, hogy szerintük mi lehet az a nehézség, ami miatt Anna ilyen szorongásos tüneteket mutat. A helyzetet ráadásul csak bonyolította, hogy a tünetek változó gyakorisággal jelentkeztek, hol erősebben, hol kevésbé – így ezeket nem igazán tudtuk hogyan kezelni, inkább csak az óvónők és a pedagógusok jelezték.

Anna hogyan kezelte a helyzetet? Miképpen reagált az eseményekre?

Alapvetően amíg a csoporttársak nem kezdték piszkálni, neki nem jelentett igazán gondot, hiszen nem vette észre. Én is csak később tudtam meg, hogy ő nem is érzékeli a kényszeres mozgásokat. Amikor már elkezdett nagyobb lenni, és az osztálytársaktól folyamatos negatív visszajelzést kapott, akkor kezdte el Annát is zavarni. Ráadásul az iskolai szituáció még jobban megnehezítette az életét, hiszen az órai helyzetben nincs arra lehetőség, hogy bármikor felálljon, és úgy mozogjon, ahogy szeretne.

Gond van a gyermekemmel? Jelentkezzen!

Ön hogyan talált rá a kiscsoportos foglalkozásra?

Ez alatt az időszak alatt kezdtem egyre több, a kényszeres viselkedéssel foglalkozó szakirodalmat olvasni, és döbbentem rá, hogy itt bizony segítségre van szükség. Az egyik ismerősöm már mesélt arról, hogy az ő gyermeke egy időben gyakran bepisilt, és ez a foglalkozás sokat segített neki. Ekkor már célzottan kerestem rá erre a kiscsoportos foglalkozásra.

Egyből jelentkezett vagy eleinte még tartott a segítség kéréstől?

Akkor már nem tartottam a segítségkéréstől, mivel hosszú folyamat állt mögöttünk. Óvónővel, családon belül, barátokkal beszélgettünk és kerestük a megoldást, de nem kaptunk gyakorlati segítséget. Sokáig kétségbe voltam esve, mert nem tudtuk, hogyan küzdjünk meg ezzel a helyzettel, vagy hogy hová forduljunk, így amikor megtaláltam a lehetőséget, azonnal jelentkeztem.

Milyen volt a foglalkozás, hogy érezte magát?

Eleinte egy kicsit én is szorongó voltam, hiszen tartottam attól, hogy mások mit gondolnak rólam, de ijesztő volt az is, hogy kiderülhet, én hibázok, én vagyok az, aki nem jól kezeli a helyzetet. Ezzel szemben már a foglalkozás elején megtapasztaltam, hogy mások is hasonló helyzettel küzdenek. Összességében is nagyon jó volt, mert fel lehetett oldódni és nagyon sok segítséget kaptam mind a szakembertől, mind a sorstársaktól.

Mi volt a legértékesebb, leghasznosabb, amit megtanult a kiscsoportos foglalkozáson? Tudta a gyakorlatban is alkalmazni a tanultakat?

Sok és sokféle tanácsot kaptam, amiket a gyakorlatban is tudtam hasznosítani, főképp a saját és a családom feszültségével kapcsolatban, hiszen mint minden betegség, ez is hatással van a családom tagjaira. Óriási támaszt jelentett látni, hogy mások is meg tudnak ezzel küzdeni a mindennapokban, ráadásul Faragó Ágnes konkrét segítséget nyújtott abban, hogy Annával hova forduljak a továbbiakban.

Fontos felismerés volt számomra, hogy az ilyen típusú zavarok gyermekkorban könnyebben kezelhetők. Nem „csontosodnak” meg, és így nagyon sokat tudok segíteni a gyermekemnek abban, hogy felnőttként könnyebb életet élhessen.

Hogyan reagált erre Anna? Megváltozott, fejlődött?

A foglalkozáson elsajátított technikákkal mindannyiunk élete könnyebb lett, az ajánlott szakember segítségével pedig terápiás foglalkozáson is részt vettünk. Így egy idő után Anna szorongásos tünetei annyira oldódtak, hogy most már nem is jelentkeznek az iskolában.

Mit gondol Faragó Ágnes, klinikai szakpszichológusról?

Ágnes rendkívül felkészült, nagyon tapasztalt csoport vezető. Emellett, mint kiderült, gyakorló anya, így könnyen meg tudja érteni, át tudja érezni a szülők kétségeit. A mindennapokban felmerülő problémákat és kérdéseket tehát nem csak elméletben ismeri.

Ajánlaná más, hasonló helyzetben lévő szülő társainak is a kiscsoportos foglalkozást?

Igen, mindenképp, hiszen sokkal több segítséget kaptam, mint amikor egyedül próbálkoztam. A foglalkozás során találkoztam olyanokkal, akik hasonló problémákkal küzdenek, így később is meg tudtuk beszélni a tapasztalatainkat, segítséget tudtunk kérni egymástól.

Amennyiben hasonló problémákat vett észre Ön is gyermekén, kérjen segítséget profitól! Faragó Ágnes klinikai szakpszichológus gyermekkori zavarokkal foglalkozó kiscsoportos foglalkozásán közösen keresi meg a szülővel a probléma okát, és ajánl megoldásokat a zavarok megszüntetésére! Jelentkezzen Ön is!

Gond van a gyermekemmel? Jelentkezzen!